Ez a legrosszabb
2010 július 21. | Szerző: Dolcevííta
Lelkifurdalás… Na az van… Nem kicsi……….
De mivel szemben is…? Nem önmagammal szemben, az biztos. Lelkiismeret furdalást érzek, mert beférkőzött valaki a szívemben, amiben pedig már senki másnak nem lehet helye. Az hagyján, hogy a szívembe került, de olyan mérhetetlen vágyakozást érzek utána, ami még engem is meglep.
Milyen ez a vágy?
Kihúzott derékkal, összeszorított combokkal, száj-szélét-rágva írni neki a szenvedélyes-válaszsorokat, és a végén az asztalra borulva levegőért kapkodni, holott nem történt az égvilágon semmi…………..!!
De nem lehet lelkifurdalásom. Ettől több vagyok, nem? Nem?
A lehető legbutább mondatot írom le: miután elkezdett kibontakozni közöttünk ez a valami, megváltozott a világ.
Először legalábbis azt hittem….
Aztán rájöttem nem a világ, hanem én változtam meg. Kiült az arcomra valami olyan.. fény (?), ami vonzza a másik ember tekintetét. Először mit gondol az önbizalomhiányos nő, amikor észreveszi egy férfi tekintetét magán? Jézusom, biztosan lecapuchínóztam a blúzom. Lopva megnézed, hogy valóban így van-e, és döbbenten konstatálod, hogy szó sincs róla. A hapi mégis megnézett magának… És az a másik is… Jézus, és a rozzant biztonsági őr is a bankban….
Látnak valamit, amit én kívülről nem érzékelek, mégis kiragyog. Hogy mi? Az, hogy valaki él ezen a földön, akinek ÉN VAGYOK AZ ÁLMA!! Aki a mai napig kételkedik a szerencséjében, hogy odáig jutott velem, ameddig, és ha nem történik ennél több, ő már akkor is élete legszebb élményét köszönheti nekem…. (idéztem)
Csak most abban a fázisban vagyok, hogy épp nagyon jó, de egy kicsit rossz is… Várni, hogy végre magam legyek, és írhassak neki, vagy beszéljek vele, várni, hogy most már 2 órája nem elérhető az msn-en…. Türtőztetni magam, hogy ne küldjek rá édes sms-t, és ne írjak neki hogy ha belép én legyek az első gondolata…
Rettenetes ez az őrlődés…
Ennél rettenetesebb csak az lenne, ha egyszercsak megtörténne közöttünk a dolog, ami nő és férfi között csak megtörténhet, és….. És nem tudom hogy lenne utána….
Én még soha nem csaltam meg senkit…. Most rúgjam fel ezt a kőbe vésett szabályomat?
Miért?
Valóban meg kell adni a testnek ami a testté, a léleknek ami a léleké?
Hogy szeressenek minket…
2010 július 21. | Szerző: Dolcevííta
Én is arra vágyom.
Szeressenek. Ne langyosan, ne megszokásból, hévvel, szenvedéllyel. Holott a józan énem kegyetlenül kopogtat (zárt ajtókon) hogy végre őt is hallgassam meg, térjek már észhez, minek vágyni a perzselésre, az csak bajt-fájdalmat okozhat.
Igazából most olyan szinten van valami hátsó sarokba állítva a józan énem, hogy azt sem tudom, hol kéne keresnem….
Tudom, hogy csak egy soromba kerülne, egy egyszavas sms-be, vagy egy hangtalan-bele-nem-szólok telefonba, és tudná, hogy jönnie kell, jönnie hozzám.
És tudom, hogy jönne. Biztosított róla.
És utána….?
Hová vezet ez az egész?
Mi legyen? Adjam át magam neki, ahogy lehet, hogy még soha senkinek, engedjem hogy megőrjítsen, széttépjen, hogy aztán cafatokból rakjam össze magamat…?
És utána?
Ha annyira jó lesz, folytatni akarom, és ő is… Újra találkozni, újra átélni, már nem lenne elég az sms, a forró msn, már kellene az is, hogy érintsük egymást, hogy érezzük azt, ami folyton fellángol, és ami – bár iszonyú szemléletes – mégiscsak egyszerű írott szó…
Szeretnék okos lenni. Szeretnék úgy boldog lenni, hogy közben senkit nem bántok, senkinek nem okozok fájdalmat… Azt kéne valahogy beteljesíteni, amit Parole írt a hozzászólásában: “Fogadd el, …… ha biztos vagy benne, hogy megéri, ha gazdagabb leszel tőle….”
Vajon lehetek-e annyira önző, hogy csak azért, hogy “gazdagabb legyek tőle”, belemenjek egy viszonyba, nyújtson is az bármit…..?
Ez már megcsalás…?
2010 július 21. | Szerző: Dolcevííta
Ellentmondok-állok Nicole Kidman szavainak, pedig totál igaza van. Én mindig azt mutatom, hogy minden rendben van. Akkor is, ha belül épp ordítok – max kiabálok, ordítani nem szoktam – hogy elég, elég, elég.
Sokat gondolkodtam rajta, vajon hogy talált meg engem ez a szituáció és ha már megtalált, miért is mentem bele…?
Talán hiányzik valami? Keveset mondják otthon, hogy csinos vagyok, édes vagyok? Keveset érezteti, mennyire nő vagyok? Le lettem írva, mint ANYA, mint HÁZIASSZONY, és a NŐ valahol a sor végén hátul kullog lehajtott fejjel?
Lehet…
Olyan, mintha leadtam volna a rendelést az Univerzumnak és az megküldte volna a számomra megfelelő férfit. Ez mondjuk hülyeség, a páromról is azt gondolom, hogy számomra tökéletes, de úgy látszik tökéletes férfi és tökéletes férfi között is van különbség. Talán máshogy tökéletes az egyik, és máshogy a másik…
Egyszer, régesrég az ősidőben volt egy hasonló kalandom. Illetve egy cseppet sem hasonlított erre, max a szituáció eleje. Csakhogy a pasi a második levélben (hova is kapkodott????) a lényegre tért, majd leírta a szót, hogy “cici”. Na akkor fintorogtam egyet. Nem a szó miatt, hisz az tök hétköznapi és szokványos, hanem annyira nem illett a helyzetbe, a mondatba, a sehová….
Azonnal kiábrándultam és soha többé nem írtam neki.
Ebben az esetben ez nem történhet meg, mert még a stílusunk is egyforma. A szexről sokféleképpen lehet írni. Lehet finomkodva izé-hozé-mizé-így-úgy, szavak hiányában dadogva írni. Lehet durván, szókimondóan, ami már-már súrolja az írott pornográfia határait. És lehet úgy írni, ahogy mi tesszük…. a lehető legerotikusabban leírni a szituációt, helyzetet, végigvezetve a folyamatot az első csóktól a beteljesülésig, úgy hogy közben egy mondat sem hangzik el, ami után kijózanodva azt mondanád, hogy Mi vaaaaaaaaaan?
Hát lassanként kibontakozik számotokra is a történet, hogy miért vagyok így megzakkanva….
Ez noormális….?
2010 július 20. | Szerző: Dolcevííta
Azért rögtön tisztázok valamit. Nem is egyet, rögtön kettőt.
Egyrészt: Nem szerettem bele! Ez valami más… Soha nem volt részem őrjítő, mindent elborító és szétégető – szerelem nélküli – szenvedélyben.
Soha nem volt egyéjszakás kalandom.
Nekem a szenvedélyhez szerelem kellett világéletemben. És most akkor ez most mi…?
Jó lenne rá szavakat találni… De sejtem, hogy nincs rá, ez valami ősi, ösztönös, és nem mentegetőzni akarok, hogy ez belőlem jön, ez a hév, ez a vágy, és ez van, tessék nekem megbocsátani….!
A szavak amiket egymásnak írunk, és olvassuk a képernyőn, olyan mintha lerepülnének a monitorról, ki a körülöttünk lévő levegőbe, és az oxigénmolekulákkal egyesülve életre kelnének..
Olvastatok már olyan sorokat – talán csak a legtehetségesebb írók, vagy a szenvedélytől és visszafojtott vágytól vergődő szeretők képesek erre – hogy a sorok megelevenedtek…? A szemeid előtt zajlanak a leírtak, sőt, továbbmegyek, érzel is minden leírt sort….?
Ilyenkor fordul elő, hogy ha a másik azt írja, lát téged, amint félrehajtott fejjel ülsz, megfeszül a nyakad íve, ő pedig borostájával tűz csíkot húz rajta… Aztán otthon a tükörben nézed a nyakad, hogy basszus ez most akkor oda-manifesztálódott, vagy kínomban én kapartam össze a nyakam……..?
Másrészt: történt ami történt levélben, vagy msn-en, de fizikailag nem történt semmi… Ha itt lenne, sejtelmes szmájlival üzenné, hogy MÉG NEM…!
Nem tudom, lehet, hogy ez ennyiben marad, és nem is fog soha…
És most hirtelen nem tudom eldönteni, hogy ez jó, vagy fáj……………
Ne nyavajogjak…?
2010 július 20. | Szerző: Dolcevííta
Jesszus, nálam 100-szor, 1000-szer tehetségesebbek írnak itt az nlc-n bár fordulataikat, eseményleíró képességüket tekintve inkább a külvilágnak írnak, mint maguknak…
Túl sok a morfondírozás…
Bár én is azt csinálom.
Morfondírozok azon, hogy vajon hogyan keveredtem én ebbe az egészbe, hogyan tudott egy pasi egyáltalán csak megszédíteni és hogy is lehetséges ez, hiszen csak levélben érintkeztünk.
Vajon a szavaknak tényleg ekkora hatalmuk van felettük?
Másképp hogyan lehetséges, hogy ma egész nap nem beszéltünk, és én kezdek melankóliába süllyedni…?
hiányzik, de nem tudnám megmondani, hogy az EMBER hiányzik, vagy amit a SZAVAI miatt érzek, vagy amit a szavai OKOZNAK bennem???
Jó kérdés….
Na jó, ha már őszinteség, akkor fullos..
Kétszer beszéltünk is azóta… Jól van, jól van, akkor háromszor!
Az “ellenállhatatlan nő vagy” szindróma után – és persze a három órás áll-leejtős kábulat után – visszaírtam neki, kínomban csak annyit, hogy mivel az ügyintézők többsége nő, vajmi kevés esélyem van rá, hogy bájaimmal intézzek ügyeket.
Persze erre jött is rögtön a frappáns, majd-én-kiugratom-a-nyulat-a-bokorból válasz, hogy szerinte az én vonzerőm nőre, férfira egyaránt hat…
Szerintetek erre mit válaszol a szédült nő?
Már nem tudom mit válaszoltam… Csak azt tudom, hogy utána az elkövetkezendő 2 napban 70 levelet váltottunk…. Postakocsis időkben ez kitett volna egy jó két-három év udvarlós levelezést.
Beleborzongtam abba amiket írt…. Mintha egy hullámhosszon lennénk, mintha tudná, hogy egy-egy kérdésre mi a válasz, hogy mi kell mondania-írni ahhoz, hogy a mellkasomon kívül is látni lehessen a szívdobbanásom és hogy kiszáradjon a szám….
Szóval háromszor beszéltünk…
Nem kevésbé elementális erővel hatott a hangja, mint az írása.
Belehaltam.
De sokszor gondolkodom rajta, hogy vajon csak felruházok “isteni” tulajdonságokkal egy hétköznapi embert, aki meglátott valamit bennem, hogy ez is csak egy skalpvadász férfi, vagy nekünk tényleg találkoznunk kellett….?
“…két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak akkor amikor
megértek e találkozásra.”
Ahonnan indult…
2010 július 20. | Szerző: Dolcevííta
Ártatlan, mindösszesen-kétszer-találkozós munkakapcsolatnak indult.
Én megbíztam egy munkával, ő elvégezte, egyszer találkoztunk az elején, de ne gondoljátok, hogy azonnal belém csapott a villám, és lábai elé omoltam, egyikőnk sem az a típus.
A találkozó alatt többször észrevettem, hogy elmélyed a szememben, de én ártatlan naív, azt gondoltam, csak minden erejével rám koncentrál, hogy pontosan olyanra készítse a terveket, amilyeneket szeretnék, értsük egymást, jól tudjunk együtt dolgozni.
Pedig már akkor is azt akarta kifürkészni, hogy milyen vagyok…
A munka során nagyon sok levelet váltottunk, napi kapcsolatban álltunk… De tiszteletben tartotta, hogy mi most együtt dolgozunk. A munka elkészült, és még egyszer találkoztunk.
Olyan nagy volt köztünk az összhang, hogy – enyhe túlzás, de valóban így volt – előfordult, hogy befejeztük egymás mondatait. Ilyen azért nem sűrűn van, valljuk be.
És ennyi…
Lett volna…. Ha két hete nem írok neki, hogy segítsen egy ügyben, mert nem haladok semerre a hatóságoknál. És akkor azt írta, intézzem el személyesen ne levélben, mert olyan ellenállhatatlan vagyok, hogy biztosan nem tudnak majd ellenállni nekem…
3 órán keresztül nem tudtam erre válaszolni, úgy meglepett…
Nem vagyok az az ember, akinek szavakkal el lehet csavarni a fejét.
Sőt, az elmúlt 10-12 évben sem szavakkal, sem egyéb mással nem lehetett elcsavarni a fejem…
De ez a mondat annyira kellett, sőt KELLETT, annyi szíven és lelken talált, hogy azt leírni nem tudom….
Talán megértitek miről írok itt összevissza..
Hogy is kezdődött…?
2010 július 20. | Szerző: Dolcevííta
Az ilyen történeteket mindig szemöldökfelhúzva olvastam és hümmögtem.
Nem jó a házassága? Egyszerűen csak tessék beszélgetni-beszélgetni, őszintén, tiszta szívvel, ugyanilyen tiszta szívvel szeretni a másikat, elfogadni a hibákat, az örömöket, együtt tervezni és reménykedni, és akkor minden tuti…
Minden tuti…
Míg nem jön valaki, aki a harmadik nem hivatalos hangvételű levelében iszonyú édesen és finoman és cseppet sem tolakodóan kinyögi, hogy az első gondolata az volt, amikor meglátott, hogy az életben nem látott még nálad vonzóbb nőt.
Sőt: NŐT.
Így, csupa nagybetűvel…
Akkor belédhasít valami iszonytató és a kisördög elkezdi súgni-búgni a (bal) füledbe, hogy:
– Mikor mondott neked ilyet utoljára a párod…?
– Mikor látta és jegyezte meg utoljára, hogy szép vagy, vonzó és kívánatos…?
És mint tudjuk az ördög nem alszik.
Elkezdtem erről blogolni, mert fogalmam sincs kivel oszthatnám meg ezt. Anyával, aki elsápadtan suttogná, hogy de kislányom, azt hittem köztetek rendben van minden….! A barátnőmmel, aki friss házas, és akinek “megvetéssel” átitatott nézését soha nem emészteném meg…?
Hát akkor leírnám itt, ha szabad…
Leírnám, hogy hogyan vergődök a szép szavak és bókok hálójában….
Szégyellnivaló?
2010 július 21. | Szerző: Dolcevííta
Nem tudom… Én egyszerre vagyok gyáva és szégyenlem magam.
Vajon minden nő ennyit vívódik magában, míg megteszi azt, amit zsigerből-gyomorból-szívből-ágyékból kíván…?
Mitől félek? Hogy kiderül és majd képtelen leszek hazudni? Hogy ettől összeomlik az aprólékosan sok év alatt összerakott-megtervezett életem?
A szerető idealizálva van, és ő is ideálnak lát engem. Persze hogy annak lát, mert még nem látott karikás szemmel, gyűrötten reggel. Már Charlie is megénekelte, hogy az aki szép, az reggel is szép, hát én nem vagyok 🙂 Egy fél óra múlva már talán, de reggel…!
Nem érezte még át, milyen amikor a női-piros-napok előtt tombolnak a hormonok, ingerült vagyok, jajgatósan fájnak a melleim, és legszívesebben az ajtókilincset is megrágnám éhemben.
És még annyi mindent nem tud rólam…
A szerető nem lát mást, csak a kívánatos nőt, akit akarni lehet minden pillanatban, aki ismeretlen csókú-illatú-ízű, akit egyszerre leng körbe a titok és a finom parfüm…
De így elég hamis a kép. Ez nem a teljes kép. Persze nem is kell mindig mindenkinek a teljes valómat mutatni, talán épp elég a szeletke, ami belőlem neki jár.
Vajon 10-es skálán mennyire tiprom meg az önbecsülésemet, ha belemegyek egy ilyen hirtelen, lángoló, titkos viszonyba?
És ha bevállalom, akkor aláírom a láthatatlan szerződést, hogy igen, tudom ő is kapcsolatban él, én házasságban, de nekem ez így jó, és legyen csak örömszerzés, érzelmek nélkül.
Hát mi vagyunk mi, nyulak????
Vállaljak felelősséget a saját érzelmeim korlátok között tartására? Ez a világ egyik legnehezebb dolga…
És hol? Hová is tudnék lealacsonyodni, akármit is érzek, és meddig? Egy párórás motelszobáig? A lakásáig, ahol egy másik nővel él? A családi házunkat “szentségtelenítsem” meg? Azt a tüzet, ami eddig olyan csodával hevített, egy kocsi hátsó ülésén oltsam el?
Talán tényleg az a legjobb, ha ennyiben marad a dolog. Egy soha be nem teljesülő vágyként kell kimerülnie.
De ezt csak most mondom, hogy már majd 4 órája nem beszéltünk.
Amint bejelentkezik, elvész minden realista gondolat, minden észérv és logika, és én belevetem magam virtuális karjaiba, mert attól a perctől fogva nem érdekel semmi, de semmi………………
Oldal ajánlása emailben
X