Szégyellnivaló?
2010 július 21. | Szerző: Dolcevííta |
Nem tudom… Én egyszerre vagyok gyáva és szégyenlem magam.
Vajon minden nő ennyit vívódik magában, míg megteszi azt, amit zsigerből-gyomorból-szívből-ágyékból kíván…?
Mitől félek? Hogy kiderül és majd képtelen leszek hazudni? Hogy ettől összeomlik az aprólékosan sok év alatt összerakott-megtervezett életem?
A szerető idealizálva van, és ő is ideálnak lát engem. Persze hogy annak lát, mert még nem látott karikás szemmel, gyűrötten reggel. Már Charlie is megénekelte, hogy az aki szép, az reggel is szép, hát én nem vagyok 🙂 Egy fél óra múlva már talán, de reggel…!
Nem érezte még át, milyen amikor a női-piros-napok előtt tombolnak a hormonok, ingerült vagyok, jajgatósan fájnak a melleim, és legszívesebben az ajtókilincset is megrágnám éhemben.
És még annyi mindent nem tud rólam…
A szerető nem lát mást, csak a kívánatos nőt, akit akarni lehet minden pillanatban, aki ismeretlen csókú-illatú-ízű, akit egyszerre leng körbe a titok és a finom parfüm…
De így elég hamis a kép. Ez nem a teljes kép. Persze nem is kell mindig mindenkinek a teljes valómat mutatni, talán épp elég a szeletke, ami belőlem neki jár.
Vajon 10-es skálán mennyire tiprom meg az önbecsülésemet, ha belemegyek egy ilyen hirtelen, lángoló, titkos viszonyba?
És ha bevállalom, akkor aláírom a láthatatlan szerződést, hogy igen, tudom ő is kapcsolatban él, én házasságban, de nekem ez így jó, és legyen csak örömszerzés, érzelmek nélkül.
Hát mi vagyunk mi, nyulak????
Vállaljak felelősséget a saját érzelmeim korlátok között tartására? Ez a világ egyik legnehezebb dolga…
És hol? Hová is tudnék lealacsonyodni, akármit is érzek, és meddig? Egy párórás motelszobáig? A lakásáig, ahol egy másik nővel él? A családi házunkat “szentségtelenítsem” meg? Azt a tüzet, ami eddig olyan csodával hevített, egy kocsi hátsó ülésén oltsam el?
Talán tényleg az a legjobb, ha ennyiben marad a dolog. Egy soha be nem teljesülő vágyként kell kimerülnie.
De ezt csak most mondom, hogy már majd 4 órája nem beszéltünk.
Amint bejelentkezik, elvész minden realista gondolat, minden észérv és logika, és én belevetem magam virtuális karjaiba, mert attól a perctől fogva nem érdekel semmi, de semmi………………
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Én nem kezdenék szeretőséget a te helyedben, mert az szintiszta önzőség.
Tiszteld a társadat-mert vele egyfedél alatt élsz, és lehúztál vele x időt.
Tiszteld a másik férfit, hisz ha szereted akkor nem akarsz fájdalmat okozni neki-már pedig szeretőnek lenni az egyik legfájdalmasabb dolog.
Tiszteld önmagad, hogy nem alacsonyodsz le mindazok közé az emberek közé, akik önmagukon felül nem látnak senkit-semmit.
Szia. Én hasonló cipőben járok. Mielőtt belekezdenél, nézz magadba, milyen lelki alkat vagy.
Én nem érzem magam önzőnek. Egyrészt, mert mindenkinek jár a boldogság. Másrészt, ha egy fél kifelé kacsingat, annak az az oka, hogy valami nem működik. Egy nő megérzi, ha a férjének szeretője van. Ha nem képes harcba szállni érte, akkor miért kellene, hogy a szeretőnek legyen bűntudata? A társadalmi álszent szöveg a megcsalásról… ugyan már!
Igen, benne van a pakliban, hogy néhány év múlva majd téged csal, akkor az fájni fog. De Te felveszed a harcot, mert szereted. És visszahódítod. Ennyi. Ha pedig mégsem, kész, jön majd más.
Az is lehet, hogy nem hagyja el érted a feleségét. De mindig visszajön… mert te vagy a Nő, az illatos, a titokzatos. Ez persze azzal jár, hogy nincs mindig melletted. És nem ábrándulsz ki belőle.