Ahonnan indult…

2010 július 20. | Szerző: Dolcevííta |

Ártatlan, mindösszesen-kétszer-találkozós munkakapcsolatnak indult.

Én megbíztam egy munkával, ő elvégezte, egyszer találkoztunk az elején, de ne gondoljátok, hogy azonnal belém csapott a villám, és lábai elé omoltam, egyikőnk sem az a típus.

A találkozó alatt többször észrevettem, hogy elmélyed a szememben, de én ártatlan naív, azt gondoltam, csak minden erejével rám koncentrál, hogy pontosan olyanra készítse a terveket, amilyeneket szeretnék, értsük egymást, jól tudjunk együtt dolgozni.

Pedig már akkor is azt akarta kifürkészni, hogy milyen vagyok…

A munka során nagyon sok levelet váltottunk, napi kapcsolatban álltunk… De tiszteletben tartotta, hogy mi most együtt dolgozunk. A munka elkészült, és még egyszer találkoztunk.

Olyan nagy volt köztünk az összhang, hogy – enyhe túlzás, de valóban így volt – előfordult, hogy befejeztük egymás mondatait. Ilyen azért nem sűrűn van, valljuk be.

És ennyi…

Lett volna…. Ha két hete nem írok neki, hogy segítsen egy ügyben, mert nem haladok semerre a hatóságoknál. És akkor azt írta, intézzem el személyesen ne levélben, mert olyan ellenállhatatlan vagyok, hogy biztosan nem tudnak majd ellenállni nekem…

3 órán keresztül nem tudtam erre válaszolni, úgy meglepett…

Nem vagyok az az ember, akinek szavakkal el lehet csavarni a fejét.

Sőt, az elmúlt 10-12 évben sem szavakkal, sem egyéb mással nem lehetett elcsavarni a fejem…

De ez a mondat annyira kellett, sőt KELLETT, annyi szíven és lelken talált, hogy azt leírni nem tudom….

Talán megértitek miről írok itt összevissza..