Égi jelek….?
2010 július 27. | Szerző: Dolcevííta
Tegnap olyan dolgok történtek, amiket akár égi jelnek is vehetnék, ha tudnám őket értelmezni.
Egyrészt – ez még nem az égi jel, egyszerű lelkiismereti dolog – este együtt volt a család, mindenki felszabadult és jókedvű volt, bicikliztünk, kosaraztunk, én is kiűztem a gondolataimból ŐT, és egyszercsak szíven ütött az érzés, hogy ezt akarom eldobni, ezt akarom én kockáztatni egy röpke orgazmusért???? Vagy kettőért, a számok itt nem játszanak szerepet…
Félelmetesen rideg megfogalmazás tudom, de hát erről szól a dolog, nem?
Mert ugye azt pontosan tudom, hogy nem akarok szerelmes lenni (mintha ezt el tudná így előre dönteni az ember…!), tehát ha nem szerelem, akkor csak szex. És itt rögtön ellent is mondok magamnak, hisz korábban már taglaltam, hogy még soha nem volt futó kalandom, olyan meg, hogy csak úgy összefekszek valakivel, na olyan meg pláne nem…
Szóval elég kijózanító volt a dolog.
Az igazi üzenet éjjel érkezett, amikor a kiskrapekunk hüppögve átjött, hogy azt álmodta, hogy egy dínó leharapta egy rendőr lábujját…. Közénk bújt, átkarolt, majd álom-büdi szájával az enyémbe suttogta:
– Anya, te sem látsz rendesen amikor sötét van?
– Én sem…
– Akkor lehet, hogy sötétben a szívünket kell kinyitni, hogy rendesen lássunk….
Hm…. talán angyali üzenet volt, egy álomkómás kisgyereken keresztül… Egyszer üzenhetnének az angyalok valami egyértelműbbet, érthetőbbet.
Mert mit jelenthet ez? Hogy nyissam ki a szívem, illetve inkább KI felé? És ha kinyitom mit kell látnom? A jelenlegi életem hiányosságait, az új élet nyújtotta változásokat, vagy egyáltalán nincs is szó jelenlegi és jövőbeni életről? Lehet, hogy csak egyfajta élet van, amit most élek, max lett egy ösvény – járatlan, bozótos, ismeretlen és titokzatos – amelyre ha akarok rálépek, ha akarok nem…
Igazából megmondom őszintén, hogy egy bajom van… Még ezt a kalandot is tulajdonképpen egy dologra akarom felhasználni: a Párom vegye már észre, hogy annyira NŐ vagyok, hogy az már FÁJ!
De minnél inkább az vagyok – mostanában nagyon sokat alakultam testileg-lelkileg – ő valahogy annál inkább VAK rám…. Míg más megdicsér, hogy de jó ez vagy az, de jól áll, de szép, nahát, addig ő nem szól semmit.
Persze, néma gyereknek az anyja sem… Ezért megmondtam neki, hogy kivagyok éhezve a szép szavakra, a bókokra, ezeket nem másoktól akarom megkapni. Tudomásul vette. De nem változtatott rajta…
Hétvégén a kiskrapek esti elkészülődés közben azt mondta, anya te már így is gyönyörű vagy!!! Elolvadva közvetítettem a gondolatot a Páromnak, aki egy aha-val nyugtázta.
Tudom, hogy azt nem szabad csinálni, hogy magamnak morgok-fortyogok, hogy már megint nem, még mindig nem, és egyáltalán, mert ez csak a MÁSIK karjaiba hajt, aki persze mondja, anélkül, hogy látna, hogy ma is biztosan gyönyörűszép vagy… Ezért szólok, hogy nekem most nagyon kell a megerősítés…. Mégsem kapom meg….
Majd a péntek… Majd az mindent eldönt…. Bár ahogy elterveztem, a blúzomba biztosan nem kap majd bele a szél, max a nagykabátba és a sálamba…. 🙂
Édes, édes, édes…
2010 július 26. | Szerző: Dolcevííta
Hát itt volt…!
Türelmes voltam és kitartó és önmegtartóztató és fegyelmezett….Nem jelentkeztem… És délben rámkopogott msn-en….!!!!!!!!!!!
És…..
Pénteken látjuk egymást.
Valamilyen nyilvános helyen, megiszunk valamit, és – gondolom – megpróbáljuk értelmes emberek módjára kibeszélni-kivesézni, hogy mi is ez egész ami csak egyre jobban kavarodik, bonyolódik körülöttünk…
Nem tudom hogy lesz, mire jutunk, mert az msn megint tele volt sóhajokkal, és kipontozott, de mindennél többet mondó üres mondatokkal………
És hol van már a pénteki-hétvégi bizonytalanság????
Mindketten kimondtuk, hogy amit a hétvégén éreztünk, az már a HIÁNY szóval erősen vetekedett, és kész elvonási tüneteink voltak már attól is, hogy nem olvashattunk két sort a másiktól….!
És ez olyan jó volt….
Úgy lehiggadt, lenyugodott bennem minden… Pedig olyan butaság, nem tudom mikor fordult át a dolog, mert eddig azt játszottuk, hogy ő teper utánam, akkor miért bennem a vajon-akar-e-engem érzés? Mintha nem lenne mindegy, úgyis rajtam múlik minden.
Mert ha én nemet mondok, akkor teperhet ezerrel…. Ha nemet mondok.
Francessenbele, nem tudom mitévő legyek…. Akarom is meg nem is ezt a pénteket…
Ő meg már be is állított egy visszaszámoló órát, hogy tudja, hány órának, hány percnek kell eltellnie míg lát….. (????)
Mi ez? Ilyet nem sűrűn csinálnak a hapsik. Vagy változott a világ, ma már csinálnak ilyet????
Mindig bugyutának gondoltam, ha valaki azt mondta: olyan mintha pillangók repkednének a gyomromba.
És most az én gyomromban is valami repked, nem biztos, hogy pillangó, lehet, hogy muslicák, de mégis… valami… és a repkedést néha felváltja egy-egy gyomorszájbavágás, főleg mikor látom, hogy megint nem bírta tovább, és megint írt egy sort…..
Mint most is…..
Karma…?
2010 július 26. | Szerző: Dolcevííta
Elmondtam egyetlenegy barátnőmnek a történteket.
Ő ezoterikus téren sokkal de sokkal fejlettebb szinten van mint én, én csak meghallgatom, és befogadom a dolgokat, de nem irányítok, csak had történjen aminek történnie kell.
Szóval ő azt mondta, hogy nem véletlen a találkozásunk, és figyeljek jól, mert a találkozás egyfajta üzenet. Egyfajta tükör számomra.
Hiába tükör, ha nem tudom mit akar nekem mutatni. Nem látom ebben a “kapcsolatban” magamat, sem azt, hogy mit kellene ebből tanulnom….
Meg olyanokat mondott, hogy most hihetetlen változások történnek majd, mert az energiák – és főképp a szexuális energiák – hatalmas változásokat képesek okozni, és ebben az esetben ez még össze is adódik.
Délben fogunk beszélni, addig megpróbálok dolgozni, mert igencsak felgyülemlett a tennivalóm…
Vajon mit fog mondani?
Ha kibúvót keres a pénteki “találka” alól, akkor én is meghátrálok, az biztos. És talán soha többé nem próbálkozok. Pedig butaság, lehet, hogy már más dolga van pénteken. Na, most agyalok ezen, és majd jól bevonzom, hogy valóban dolga legyen.
Sokat várok ettől az esetleges találkozástól. Tisztázást. Érzelmileg, lelkileg, fizikailag. Úgy érzem rendbe tenne. Kijózanítana vagy épp ellenkezőleg….
De lehet, hogy csak egyszerűen látni akarom és megcsókolni. Kész. Passz.
12 éve nem csókoltam “idegen” férfit….
Most jött el az ideje…..?
Szomorú vasárnap…
2010 július 25. | Szerző: Dolcevííta
Vasárnap…
A hétvége ezer liftező kétellyel-reménnyel telt.
Hangulatom a béka segge alatt… Főképp azért, mert nem tudom mi lesz holnap. Megpróbálom megtenni, hogy kivárom míg lép valamit.Hacsak ő is nem azt várja, hogy csörögjek-írjak-üzenjek rá…
Olyan… olyan tiszta volt még minden nemrég. Ő akar, én akarom, mi akarjuk… Most ugyanezek a szavak kérdőjellel már egészen másképp festenek: Ő akar? Én akarom? Mi akarjuk?
És közben elhúzom a számat, hogy mit is? Mit akarunk? Lopott félórát, mit otthoni hazugság leplez?
Felajánlottam neki, hogy találkozzunk.
Jövő pénteken.
Tudni akarom, hogy a kémia az életben is működik, vagy netán teljesen hidegen hagy? Simán előfordulhat, hogy az “isteni” jelzőkkel és képzetekkel felruházott hapsi az életben nem is olyan sármos és láb-ledöntős. Vagy hogy nálam szúrja ki, hogy integetőizmom van, és Jennifer Lopezes a popóm…. Minden benne van a pakliban….!
Ha működik az érzés életben is, akkor nem fogom megbánni, hogy találkoztunk a történtek után, sőt. Bár sziklaszilárd és roppant visszafogott leszek, és ebben hálIstennek az anyatermészet is segít (Mikulás-napok), de amúgy is gondolom magam olyan határozott (???) jelleműnek és önmagának parancsolni tudó nőnek, hogy nem esnék neki nyilvános helyen. Nem-nyilvános helyen sem.
Ha pedig – esetleg – meglátom és a szemem láttára pereg le róla az általam rácsurgatott máz (úristen, ez ám a képzavar), akkor áldani fogom az eszem, hogy megtettem és nem ringattam magam hetekig-hónapokig (???) egy buta álomba…
Persze azért titkon már tervezem hogy mi lesz rajtam…. Látom ahogy felé megyek, és rajtam felejti a szemét, miközben a – mára igencsak hűvös – szél a blúzom szélébe kapaszkodik. Látom, hogy jeges kávé helyett forró csokit rendelek… 🙂
Nem tudom…
A felajánlásra még nem érkezett válasz, pedig az egészben a várakozás a legrosszabb. Kérnék az Univerzumtól két légüres napot, amiben csak mi vagyunk. Gyorsan lezongorázzuk a kettőnk között lehetséges eshetőségeket, aztán meglátnánk… De mindkettőnknek van MÁSIK élete…. Ott is helyt kell állni….
Nem tudom….
Szomorú ez a vasárnap….
Holnap írok…
sms….
2010 július 23. | Szerző: Dolcevííta
Ne fordítsátok az égre a szemeteket, de írtam egy utolsó sms-t.
Abban azt kértem, mondja ki a végső szót, hogy én is elintézhessem-lezárhassam magamban, nekem kell a végére a pont, nem akarok több olyan kapcsolatot, melyre úgy emlékszem vissza, hogy lezáratlan a vége…
A válasza:
Soha nem értem be az álmaimnál kevesebbel, mert tudtam, hogy valahol, valamikor úgyis megtalálom őket. Megtaláltalak. És nem akarlak elengedni.
Nem bííírom az érzelmek ilyen szintű hullámzását, hol van ma már a két hete még teljesen nyugis, biztonságos, hétköznapi életem…..?
Mit tegyek….?
Ahogy gyűlöltem 5 perce, úgy öntött el most a megbocsátás érzése….
A fájdalom….
2010 július 23. | Szerző: Dolcevííta
Hát….
Nem írt. Sem levelet, sem üzenetet, sem egyebet….
Csak úgy eltűnt az éterben….. Én meg itt maradtam…
Keserű szájízű csalódást érzek. És valami mocskosul szorítja a torkom.
Lehet ennyire félreismerni egy embert….? Mást mutatott mint ami valójában…? Minek szédített, minek fektetett belém időt, energiát, ha most…. Olyan értelmetlen és érhetetlen….
Tudom, hogy a csalódás is hozzátartozik az életemhez… Csak épp nem szeretem… És szerencsés ember lévén, oly régen el is került…
Közhely, hogy ne engedj magadhoz senki túl közel, mert az fájni fog. Hát most fáj, és dühös vagyok, hogy hogyan lehettem olyan buta, hogy bedőltem a mézesmázos szövegének…! Hogy perceken belül halálosan belém szeret! Ha-ha!
De kérem, én nem kértem, nem akartam, hogy belém szeressen, én sem tettem! Én nem kértem, hogy lépjen ki a kapcsolatából, én sem tenném! Én csak élveztem ami belőle nekem jutott, a szavait, a bókjait, ami az msn-en történt… Feldobott az az érzelmi bizsergés, amit okozott, jó volt álmodozni, most komolyan ez akkora dolog, hogy ezért véget kell vetni a dolgoknak??????
Óóó bár belelátnék a fejébe egy percre… Vagy kettőre…
Minek kellett találkozunk? Ezért? Ezért az ürességért amit most érzek…? Szívesen kihagytam volna….
Folyton azt hallucinálom, hogy férfi léptek surrannak odakinn, és egyszercsak megjelenik az ajtóban, én ránézek, és összeroppan minden….
Jajjj……
Nyugalom…
2010 július 22. | Szerző: Dolcevííta
Fura békességet és nyugalmat érzek.
Mintha totál mindegy lenne mi lesz a folytatása vagy a vége…
Persze könnyű úgy nyugodtnak lenni, ha elegáns mozdulattal áthárítottam a felelősséget: Döntsd el TE, mi legyen tovább….
De valahol legbelül azt érzem – talán ezért is a nyugalom – hogy bármennyire is arra kér, lassítsunk, még nem kapott belőlem eleget. Hogy is kapott volna, szinte semmi ami történt…
És azt is érzem, hogy most még könnyű lenne túlélni….
Nehéz egyébként szót találni a dologra, ami kettőnk között kialakult-van…. Egy szimpla laikus szemlélődő simán rásütné a “szerelem” bélyeget, holott….
Ha visszaemlékszek, milyen első szerelmesnek lenni…. Mikor kiugrik a szíved, mert meglátod, hogy ő hív… Mikor érdemes felkelni, mert tudod, hogy ma beszéltek…. Mikor új illatot veszel és azon gondolkodsz, vajon ez tetszene neki? Mikor titkos sms-t kapsz és te elpirulsz a benne írtaktól…. Mikor kiszárad a szád mikor vele beszélsz és rekedt lesz a hangod…. Mikor már nem bírod, hogy a macska is rosszallóan néz rád….
Dehát….
Dehát ezek az érzések most is megvannak, valódiak… Miért állítom akkor határozottan és sziklaszilárdan, hogy nem szerettem bele…?
Mert fizikai képtelenség, ez ellentmond mindennek, nem lehet egy ember “stílusán” keresztül magába az emberbe szeretni….! A szerelemhez kell a fizikai érintés, a látás, tapintás, hallás, szaglás…. Ilyen nincs…!
Vagy mégis….?
Talán ő már mindezt lejátszotta magában és ő sokkal hamarabb rájött a kimondatlanra, hogy…. szerelmes…?
Talán ezért akar elmenekülni előlem, és közben ontja rám védekezésképpen a “túl sok és túl gyors ez az egész” szöveget…?
Talán most is rám gondol, gondolatban elhúzza a nyakamról a hajamat és belecsókol, és nem meri továbbgondolni, mert tudja, hogy nem lenne jó vége…
Bár hívna már…
Nyugodt vagyok… De rossz ez várakozás……
Az első csalódás
2010 július 22. | Szerző: Dolcevííta
Hosszú-hosszú-fájdalmas beszélgetésen vagyunk túl…
Mintha minden túl intenzíven, felfokozva történne közöttünk… Mintha gyorsan akarnánk elejétől a végéig jutni, hogy aztán fetrengjünk a vég-kínjaiban…. Miért pörögnek ennyire az események….?
Célzott rá, hogy túlságosan egy irányba haladunk mindig…
Nem is értettem…. Sok a “virtuális-szex”? Én vagyok a sok? Túlságosan lángolok? De mégis akkor miről beszélgessünk, az időről? Azért találtunk egymásra, hogy próbáljuk meg oldani-oltani egymás szenvedély-szomját, most meg akkor vegyek vissza magamból?
Nem is értem… Hogy legyek visszafogott, mikor életemben először valakivel igazán elengedem magam…? És ha eddig voltam a szenvedélyes, izzó nő, akkor ezentúl ez csak heti egyszer, és a többi napokon bokát-összeszorító-szűzlány…?
Én nem az érzelmeimmel terheltem, szó sem volt érzelmekről…
Megkérdeztem mitől ijedt meg? Azt mondta, magától. Attól, hogy perceken belül végzetesen és halálosan belém szeret.
Na, kész.
Mondtam, ilyen nincs, kétszer látott, levelezünk, 3-szor beszéltünk – értelmesen – telefonon, ennyiből nem szeret bele egy ember a másikba. Nem válaszolt.
Én meg most itt ülök, és totálisan nem értem…
Felajánlottam neki egy lehetőséget. Vonuljon most el kicsit, pár órára, gondolja át, miről is beszéltünk, és ha visszatér, várom, ha nem, túlélem.
Ha bármilyen jelet ad, bármilyen üzenetet küld, akkor abból érteni fogom, hogy folytatni akarja, ha nem, soha többé nem jelentkezek.
Tudjátok nevetséges, amit most ő csinál, azt a nők szokták csinálni, hogy félnek az érzelmektől és attól, hogy beleszeretnek a másikba, és inkább elmenekülnek. Miért csinál ilyesmit egy pasi…? Nagyon nagyot csalódnék, ha kiderülne, hogy egyszerűen csak kiábrándult belőlem, és így próbál lerázni….
Mindegy… pár órán belül kiderül, hogy hogyan dönt.. én megadtam neki az esélyt, ő meg döntse el, él-e vele…
Vagy csak azt akarta kideríteni, Ő mennyire fontos nekem….? Hogy hogyan reagálnék az “elvesztésére”? De az Isten szerelmére, én még elveszíteni sem tudom őt, hiszen soha nem volt az enyém!!!!!
Bonyolult és csak bonyolódik….
Ha jelentkezik, tudni fogjátok, ha nem, akkor is….
Majd egyszer dönteni kell…
2010 július 22. | Szerző: Dolcevííta
Az ész a gyeplő…. és közben a sarkammal is lassítom a folyamatot,
azzal is próbálom megfékezni a szenvedély “lovait”, melyek igencsak
húznak-vágtatnak…. Felé….
Tegnap majd egy órán át beszéltünk.
Megpróbálom már kicsit kívülről szemlélni a dolgokat, és nem elhinni
neki amikor azt mondja: megbolondultam már, hogy két napja nem hallottam
a hangodat, muszáj volt, hogy hívjalak.
A józan énem (tudjátok, a sarokba állított) egyből megköszörülte a
torkát, hogy hiszi a piszi, míg a fejvesztett, megrészegedett énem
hanyatt vágta magát a kanapén és azt mondta: tégy amit
akarsz……….!!
Azt mondta, sokszor próbál inkább az eszére hallgatni és kevésbé a
szívére, főleg most, velem kapcsolatban. Hogy úgy érzi, neki kell észnél
lennie (????) Ezt nem is értettem, talán azt gondolja, én nem vagyok
teljesen magamnál???
Elmondta, hogy teljesen le van döbbenve magától, hogy hogyan reagál
rám, a dolgainkra, a beszélgetéseinkre… Elmondta, hogy nem érti, hogy
kavarodhat benne is meg egyszerre minden, TŐLEM, hiszen volt már sok
tapasztalata nővel (na, ez nagyon jólesett mondhatom, lehetek újabb strigula), de valahogy soha nem bontakozott ki ennyire nála egy nő hatása.
Csúnya szóval, de végtelenül őszintén gondolom arra célzott, hogy
csupán attól, hogy levelezik egy nővel, ritkán áll fel neki….
Elnézést…
Én meg nem tudom mit higyjek…
Már attól is szarul érzem magam, hogy megjön a párom, megcsókol, és még ott ég a “szeretőm” virtuális csókja a számon…!
Mi lenne, ha az igazi csók égne ott….?
Pedig ha ilyen tempóval és hévvel haladunk, el tudom képzelni azt a
pillanatot is, mikor én mondom, hogy kész, eljött a pillanat, AKAROM.
És ami a legmocskosabb az egészben, és nyilvánul meg igazán, hogy
mennyire önző szemét dög az ember, hogy az jár az eszembe, hogy ha
megteszem vele, attól még nem feltétlen változik az én életem…
Pedig…. Tudok-e majd ugyanúgy a párom szemébe nézni, mint azelőtt?
Vagy épp ellenkezőleg, mivel én megtettem, majd rajta is az árulkodó
nyomokat keresem? Égni fog az arcom a szégyentől (vagy mástól?) mikor
hazajövök TŐLE?
Lehet, hogy felesleges ezeken a dolgokon meditálni…. Ezek nem lekövethető, biztos-hogy-így-lesz történések….
Sokszor gondolok rá, vajon mit akar az Élet megmutatni nekem, miért akar ez elé a próba elé állítani?
Örökké áldani, vagy örökre átkozni fogom a pillanatot amikor eldöntöm, hogy nem leszek szerető még egy alkalomra sem?
Az egyszer-majd csók
2010 július 27. | Szerző: Dolcevííta
Nagyon sokat gondolok erre….
Nem is konkrétan arra, hogy MILYEN vele, csak és kizárólag a csókra… 🙂 Mintha ebben az egy momentumban kifulladna a testiség.
Az első csóknak szerintem misztériuma van…. Amúgy is csók-érzékeny
vagyok, képes vagyok szimulálni azt a gyomor-rángatós érzést, amit csak
az első csóknál érez az ember, már akkor is, ha csak filmen látom, ahogy
a két színész először egymás felé hajol.
Ez a csókérzékenység 🙂
Msn-en elfantáziáltam már neki, hogyan képzelem, és rettenetesen
sajnálom, hogy biztonsági okokból nem mentettem el, mert most szívem
szerint minden egyes nap visszaolvasnám. Főleg, mivel ekkor írta
először, hogy amit írtam, pontosan meg is történt vele….
Hogy is volt? Megengeditek, hogy leírjam?
Vegyünk alapul mondjuk – fantáziátlanul – egy pénteki napot.
Sietek a “randinkra”. Már kiszúrom messziről, de nem nézek a szemébe,
átsiklok rajta, had higgye, hogy nem vettem észre, had nézzen
“titokban”, engedem neki. Az asztalnál ülve vár, mindkét keze az
asztalon, egyikkel harmat-deres poharat fog. Eger-fillingű szűk kis
utca, rozzant kávézó. Leülök vele szemben, se puszi, se pá. Hogy is
köszönthetné egymást két ismeretlen-ismerős???
Kicsit az asztal, szűk a hely… Összekoccan a térdünk, kicsit meg is
csíp, mint mikor megráz a másik ember egy véletlen érintéstől…
Félrenézünk. Miről beszéljünk olyan nehéz elkezdeni… Torokköszörülés,
banális témák, szép vagy, ugyan már, te is… Kiszárad a szám, rekedt a
hangom, mit mondjak? Vizet kérek, bubimentest, de a szívószálat nem
merem használni, Istenments, hogy félreértse!
Percek, mint órák. Egyszerre nyúlunk a szalvéta után, újabb
villámcsapás. Ekkor már a szívemben dobog a torkom, sűrűn nyelek, elakad
a hangom, mit lehet mondani szavak nélkül…….? Folyton a számat nézi
ahogy én is az övét….
Feláll, pénzt dob az asztalra, és kezemnél fogva felhúz..
Hová visz??
Aztán megértem, az első csóknak nem lehet tanúja, sem a sakkozó
nyugdíjaspár, sem a kuncogó tinilányok… Egyedül kell lennünk, hogy
elsüllyedhessen a világ…
Sietős léptekkel megyünk-futunk egy utcát… jobbra el… ide nem
hajthat be kocsi, ide csak az jön akinek itt van dolga és most itt
senkinek nem lehet semmiféle dolga.
Még egyszer körbepillant…. falhoz dönt….egy másodpercre megáll a
szám előtt, mielőtt hozzáérne, talán az engedélyemre vár? Vagy arra,
hogy én tegyem meg utolsó 2 milliméteres lépést? Nem vár… Hozzámér….
Puha… Lágy és mégis erős, ez a száj tudja mit szeretne… Bejárja
szám minden egyes négyzetcentijét…. Aztán elválunk levegőért kapkodva,
de csak annyi időre, hogy oxigénnel teljen a tüdőnk, és ne halljuk az
orrunkon át hirtelen vett levegő sípolását….
huhh… és mégnagyobb huhh….. Ennyire jól még talán az msn-en sem sikerült elképzelnem….
Pénteken biztos megtörténik… Ilyen lesz? Még jobb? Vagy a közelébe sem ér…?
Oldal ajánlása emailben
X