Majd egyszer dönteni kell…

2010 július 22. | Szerző: Dolcevííta |

 Az ész a gyeplő…. és közben a sarkammal is lassítom a folyamatot,
azzal is próbálom megfékezni a szenvedély “lovait”, melyek igencsak
húznak-vágtatnak…. Felé….

Tegnap majd egy órán át beszéltünk.

Megpróbálom már kicsit kívülről szemlélni a dolgokat, és nem elhinni
neki amikor azt mondja: megbolondultam már, hogy két napja nem hallottam
a hangodat, muszáj volt, hogy hívjalak.

A józan énem (tudjátok, a sarokba állított) egyből megköszörülte a
torkát, hogy hiszi a piszi, míg a fejvesztett, megrészegedett énem
hanyatt vágta magát a kanapén és azt mondta: tégy amit
akarsz……….!!

Azt mondta, sokszor próbál inkább az eszére hallgatni és kevésbé a
szívére, főleg most, velem kapcsolatban. Hogy úgy érzi, neki kell észnél
lennie (????) Ezt nem is értettem, talán azt gondolja, én nem vagyok
teljesen magamnál???

Elmondta, hogy teljesen le van döbbenve magától, hogy hogyan reagál
rám, a dolgainkra, a beszélgetéseinkre… Elmondta, hogy nem érti, hogy
kavarodhat benne is meg egyszerre minden, TŐLEM, hiszen volt már sok
tapasztalata nővel (na, ez nagyon jólesett mondhatom, lehetek újabb strigula), de valahogy soha nem bontakozott ki ennyire nála egy nő hatása.

Csúnya szóval, de végtelenül őszintén gondolom arra célzott, hogy
csupán attól, hogy levelezik egy nővel, ritkán áll fel neki….
Elnézést…

Én meg nem tudom mit higyjek…

Már attól is szarul érzem magam, hogy megjön a párom, megcsókol, és még ott ég a “szeretőm” virtuális csókja a számon…!

Mi lenne, ha az igazi csók égne ott….?

Pedig ha ilyen tempóval és hévvel haladunk, el tudom képzelni azt a
pillanatot is, mikor én mondom, hogy kész, eljött a pillanat, AKAROM.

És ami a legmocskosabb az egészben, és nyilvánul meg igazán, hogy
mennyire önző szemét dög az ember, hogy az jár az eszembe, hogy ha
megteszem vele, attól még nem feltétlen változik az én életem…

Pedig…. Tudok-e majd ugyanúgy a párom szemébe nézni, mint azelőtt?
Vagy épp ellenkezőleg, mivel én megtettem, majd rajta is az árulkodó
nyomokat keresem? Égni fog az arcom a szégyentől (vagy mástól?) mikor
hazajövök TŐLE?

Lehet, hogy felesleges ezeken a dolgokon meditálni…. Ezek nem lekövethető, biztos-hogy-így-lesz történések….

Sokszor gondolok rá, vajon mit akar az Élet megmutatni nekem, miért akar ez elé a próba elé állítani?

Örökké áldani, vagy örökre átkozni fogom a pillanatot amikor eldöntöm, hogy nem leszek szerető még egy alkalomra sem?