Mikor lesz vége….?

2010 október 1. | Szerző: Dolcevííta |

Ma beléptem ide, és döbbenten – ugyanakkor szinte könnyes szemmel is konstatáltam – hogy azóta is, hogy “bezárt a bazár”, több mint 200-an olvasták el a Tényleg édes az élet blogomat…:)

Ez elgondolkodtatott…

Vajon tényleg sikerült úgy leírni a keserű és a csodálatos pillanatokat is, hogy ennyien visszajárnak velem sírni, velem örülni?

Hogy mi történt azóta?

Sok minden….

Nem is tudom, hol kezdjem….

Az utolsó, szívszorító levelére írtam egy választ…  Minden ezerszer megfogadott ígéretet félretéve, de írtam. Nem írtam neki semmi kedveset, én nem vallottam neki szerelmet, mert akkor mindent de mindent elhomályosított a csalódás és a bánat érzése.

Aztán, napokkal, hetekkel később, igen hosszú és sokszor térden végigjárt út után ki mertem mondani és le mertem írni, hogy a gyógyulás útjára léptem. Gondoltam ha szóban és írásban is megerősítem, csak ide manifesztálódik!!

Az én levelemre kb ekkor jött meg a válasz, bocsánatkérő, tárgyilagos, sajnálomos levél. Nem igazán érdekelt, de éreztem, ha még mindig fáj olvasni tőle akár csak ennyit is, még biztosan nem gyógyultam meg.

Azt olvastam, hogy a náthás időszakok mindig valamilyen jelentős pszichés változást
követnek. Bizonyos tapasztalatok megszerzése után az ember lelkileg fejlettebb
szintre lép, és kilöki azt a felesleget, amire már nincs szüksége. Ennek materiális
megjelenése a nátha. Tisztulási folyamat, hagyni kell megtörténni,
hogy lelkileg valóban meg tudjunk szabadulni mindattól, ami már nem szolgálja
fejlődésünket, és új erővel tovább tudjunk haladni.

Úgyhogy nem mikor kegyetlenül lebetegedtem, akkor ezt a fenti folyamatnak tudtam be. 🙂

Mígnem…..

Múlt hét közepén az aktuális csillagállás megdöbbentő dolgokat produkált….
Egy félhivatalos munkalevél végén sokat üzenő sort találtam.
Majdnem belehaltam…
5 perc múlva az msn-en széttéptük egymást…………………..

Az érzelmek tomboltak, őrjöngtek, volt minden, imádlak-gyűlöllek-hülye hapsi- hogy tehetted – mit gondoltam, mit vártam – hiányoztál – jaj nekem….

Ezúttal nem halogattuk a dolgot, hiszen megtapasztaltuk, milyen kínlódás a várakozás, az ismeretlen utáni vágyakozás.

Találkoztunk.
A csók….. mint amilyet megálmodtunk…. Képtelen vagyok róla többet írni, mert most túl sok lesz az infó, nektek is, nekem is..

A következő bejegyzésben kitérek rá…

Ahogy arról is a következőben írok majd nektek, hogy mi történt azóta…..

Vigyázzatok a szívetekre…..

Dolce